Európai igazságügyi portál - Ítélkezési gyakorlat

Az ügy részletei
- Nemzeti azonosító: Legf. Bír. Kfv. X. 39.924/2002. sz.
- Tagállam: Magyarország
- Közhasználatú név:Amt für Wirtschaftswettbewerb gg. Versandunternehmen
- Határozat típusa: Egyéb
- A határozat napja: 01/01/2002
- Bíróság: Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróság
- Tárgy:
- Felperes:
- Alperes:
- Kulcsszavak: Ítélkezési gyakorlat Magyarország magyar

Az irányelv cikkei

Distance Selling Directive, Article 4, 1.
Megjegyzés

If a supplier sells, via mail order recipe cards or any other cards that form part of an extensive collection and sends them individually and unsystematically, then the consumer must be informed in promotional material about the total costs of buying the collection.
Tények

The defendant sold, via mail order, three series of recipe cards and other cards that formed part of an extensive collection. These cards were delivered in regular batches to subscribers.
The defendant promoted the recipe cards and other cards with leaflets and by placing inserts in different magazines. In its initial promotional material, the defendant offered a number of cards, card storage boxes with dividers and complimentary gifts. The contract relating to the entire collection came into effect when the consumer returned the forms sent out with the initial letter. Following the first order (and without the need for further orders to be placed), the defendant regularly sent packets containing half the number of cards that had been sent initially. These were sent unsystematically and were not arranged thematically. Consumers were not informed in the promotional material about the number of packets required to complete the collection. According to the defendant, the total collection comprised three series, the first with around 2000 cards and the other two with around 1000 each.
Jogi kérdés
Határozat

The Hungarian Competition Agency (GVH) instigated legal proceedings against the defendant for unfairly influencing consumers’ purchasing decisions. It imposed a fine of 1,000,000 Hungarian Forints and banned the defendant from trading. Under § 8 para 1a of Act 57 (1997), which outlaws market behaviour that is unfair and restricts competition, the consumer is regarded as having been misled if, with respect to the product price, false facts pertaining to the product’s fundamental properties are given or true facts are presented misleadingly, the product is labelled in a misleading manner or any other misleading information pertaining to the product’s fundamental properties is provided.
In its decision, the GVH made clear that the defendant had failed to inform consumers about the total number of cards in the collection. The defendant should have been informed about the total collection, which, as the item being sold, was the real object of the purchase contract, and in particular about the number of cards. Since the defendant had failed to provide this information, consumers could not have realised how long they would have to order the cards for in order to complete the set and what the total cost of the complete collection would be.
The defendant lodged an appeal against the GVH’s decision with the Court of First Instance. The Court of First Instance also held that, in the case of products that form part of a series, the complete collection constitutes the object of the contract (the complete collection is the item being sold). The defendant’s behaviour had prompted consumers to make the purchase even though they would not have bought the packets had they been aware of the total number of cards in the collection.
The Court of Appeal overturned the verdict reached by the Court of First Instance and upheld the defendant’s appeal. It held that the defendant had not misled consumers because it had provided precise information about the price and content of the packets. Consumers had been well aware that they would have to collect the cards on an ongoing basis in order to complete the collection. Since each individual batch could be used in its own right, the individual packets should be viewed as products.
In assessing the Competition Agency’s appeal, the Court of Ultimate Resort had explored the question of whether, in the case of a series of mail order deliveries, it was the complete collection or the individual batches that constituted the item being sold and hence precisely what it was that the supplier had to provide accurate information about.
In the reasoning it gave in its appeal submission, the Competition Agency held that individual deliveries were only of limited use. Since the defendant had sent the recipes unsystematically, subscribers would have been unable to collect them on a thematic basis. According to the Competition Agency, consumers were also unable to assess the total costs they would incur when they placed the order.
The LB upheld the appeal. The court ruled that, in the case of products that make up a series, the complete series constitutes the item being sold. In the court’s view, individual packets of cards could only be regarded as products if they could be used in their own right. Since the packets were not sent on a thematic basis, consumers were prompted to continue collecting the recipe cards and to cancel the contract only at a later date. The court therefore ruled that the defendant had failed to inform consumers about fundamental properties of the product and was thus in breach of § 8 para 1a of Act 57 (1996), which outlaws market behaviour that is unfair and restricts competition.

Teljes szöveg: Teljes szöveg
Kapcsolódó ügyek

Nincs találat
Jogi szakirodalom

Nincs találat
Eredmény

Teljes szöveg

BH2004. 209
Csomagküldő szolgálat útján küldött, sorozatjellegű kiadvány tekintetében versenyjogi szempontból árunak minősül - sorozatjellegű kiadvány esetében - az önállóan hasznosítható teljes gyűjtemény (1996. évi LVII. tv. 8. §).
A felperes 1997. szeptemberétől kezdte meg ismeretterjesztő nyomdai kiadványok csomagküldő kereskedelem útján történő értékesítését. A kiadványok szöveges és képes információkat tartalmazó önálló lapokon, kártyákon voltak csoportosíthatók és gyűjthetők. A receptkártyákhoz gyűjtődoboz, a másik két kiadványhoz gyűjtődosszié tartozott, amelyet a megrendelő az első kártyacsomag megrendelését követően kapott kézhez. Mindhárom kiadványnál el választólapok segítették a témakörök szerinti csoportosítást. A felperes a kiadványokat kártyacsomagokra bontva árulta, az egyes csomagok 24, illetve 12-12 darabból álltak. Az első kiadvány 2112 darab, a másik két kiadvány 1080 darab kártyából állt.
A felperes kétféle módon szerzett megrendelést, egyrészt címlistáról kiválasztott személyeknek névre szóló levelet és reklámanyagot küldött, másrészt sajtótermékekben elhelyezett úgynevezett insert-tel juttatott el reklámanyagot a sajtótermék vásárlóinak. A reklámanyagokban a felperes az első megrendeléskor emelt számú kártyacsomagot, tárolóeszközt és ajándéktárgyat kínált. A megrendelés akkor jött létre, ha a vevő a gyűjtemény megvásárlása érdekében az első kártyacsomagot megrendelte a részvételi szelvény visszaküldésével. A felperes ezt követően külön további megrendelés nélkül meghatározott időközönként újabb kártyacsomagokat küldött teljes áron mindaddig, amíg a vevő az elállási szándékát be nem jelentette. A reklám nem tartalmazta a teljes gyűjtemény összeállításához szükséges kártyák számát.
Az alperes az 1999. január 7-én kelt határozatával megállapította, hogy a felperes kiadványaira folyó megrendelés gyűjtése során a teljes gyűjtemények kártyacsomag-számának elhallgatásával a fogyasztói döntéseket tisztességtelenül befolyásolta. A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. § (2) bekezdés a) pontjába ütköző magatartás miatt a felperessel szemben egymillió forint bírságot szabott ki, és eltiltotta a felperest e magatartás folytatásától. A határozat indokolása szerint a felperes áruja a teljes gyűjtemény, amelyeket önállóan is használható részekre (kártyacsomagokra) bontva árusít. A felperes hiányos tájékoztatást adott, amikor nem közölte, hogy hány darabból áll a teljes gyűjtemény, ezáltal nem adott megfelelő tájékoztatást a teljes gyűjtemény lényeges tulajdonságáról, amelynek birtokában a vevő eldönthette volna, hogy a gyűjtés milyen várható időtartamot és anyagi terhet jelent.
A felperes keresetet nyújtott be az alperes határozatának megváltoztatása iránt. Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a gyűjtemény egésze tekinthető árunak, ezért a fogyasztót tájékoztatni kellett volna arról, hogy a teljes gyűjteményhez hány kártyacsomag tartozik, hiszen csak így lehet a fogyasztó részére lehetővé tenni, hogy megítélhesse a gyűjtés mekkora és milyen távú anyagi terhet jelent számára. A felperes a reklámjával, amelyben csak a gyűjtés bármikori abbahagyásának lehetőségét hangsúlyozta, de az összes kártyacsomag számát elhallgatta, olyan fogyasztói rétegeket is vásárlásra késztetett, akik a teljes információ ismeretében gyűjtésbe nem kezdtek volna, ezért a felperes megvalósította a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolását, ezért az alperes jogszerűen állapította meg a jogsértést.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatát megváltoztatta, és az eljárást megszüntette. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperes részéről nem történt megtévesztés, mert a fogyasztók tájékoztatva lettek arról, hogy a kártyákat csomagokban árulják, egy-egy csomagnak mi az ára, a csomag hány kártyából áll. A fogyasztók a megrendeléskor tisztában voltak azzal, hogy a teljes gyűjteményhez folyamatosan kell vásárolniuk. Az egyes csomagok önállóan is használhatók voltak, ezért a felperes árujának nem a teljes sorozat tekinthető, hanem az egyes csomagok. A teljes gyűjteményhez szükséges kártyaszám közlésének elmaradása nem valósított meg jogsértést.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontjára hivatkozással. Elvi jelentőségű jogkérdésként jelölte meg annak meghatározását, hogy a sorozatjellegű kiadványok esetében mi tekinthető árunak és ennek függvényében milyen magatartás valósítja meg a Tpvt. 8. §-ába ütköző magatartást. Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontját. A perbeli esetben a Tpvt. 9. §-ának értelmező rendelkezése alapján árunak a teljes gyűjteményt kellett érteni, mert ugyan az egyes kártyacsomagok önállóan hasznosíthatók, de összetételük folytán ez a hasznosítás korlátozott. A felperes az egyes témakörökből szétszórva küldte a kártyacsomagot, ezért a tematikus gyűjtés csak a teljes gyűjtemény gyűjtésével volt megvalósítható. A megrendelés időpontjában a fogyasztó a sorozatvásárlás terjedelmét és anyagi terhét nem tudta előre felmérni a hiányos tájékoztatás miatt. Mindezek alapján kérte a jogerős ítélet megváltoztatását és az elsőfokú ítélet helybenhagyását.
Az egyesbíró a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem elutasítását kérte a hiánypótlási határidő túllépése miatt, másodsorban kérte a jogerős ítélet hatályban tartását. Álláspontja szerint a hiánypótlási felhívást az alperes határidőben nem teljesítette, ezért az egyesbírónak a felülvizsgálati kérelmet el kellett volna utasítania a Pp. 275/B. § által alkalmazandó Pp. 105. § (2) bekezdése alapján. E döntés hiányában a felülvizsgálati bíróságnak a Pp. 275/B. § által felhívott Pp. 250. §-a szerint, a Pp. 240. § (1) bekezdése alapján kell a felülvizsgálati kérelmet elutasítania.
Másodlagos felülvizsgálati kérelme szerint a jogerős ítélet az áru fogalmát helytállóan fogalmazta meg, a szerződéses szabadság elvéből következően a szerződő felek meghatározták, hogy mit tekintenek árunak és ez a joguk nem korlátozható. Az áru meghatározásához több szempont vizsgálata szükséges, így vizsgálni kell, hogy a gyűjtemény egyes egységei önállóan hasznosíthatók-e, mi a gyűjtemény témája, milyen a termékértékesítés módja. Az áru fogalmát a másodfokú bíróság mindezekre figyelemmel helytállóan határozta meg. A kártyacsomagok teljes számáról nem kellett tájékoztatást adnia, mert a sorozatjellegű termékek esetében a fogyasztók érdeklődésétől, az adott tudomány fejlődésétől is függ, hogy a kiadvány ténylegesen hány kártyaszámot ér el a piacon. A teljes kártyaszám ezért nem is határozható meg előre, az alperessel a versenyhivatási eljárásban közölt kártyaszám-mennyiség pedig külföldi tapasztalatokon alapult. Az egyes kártyacsomagok számának és árának közlésével teljes körű tájékoztatást adott, nem követett el jogsértést.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a felperes eljárási kifogását alaptalannak ítélte, és az eljárási kifogás kapcsán a következőkre kíván rámutatni. A felülvizsgálati kérelem tekintetében a hiánypótlás elrendelését a Pp. 275/B. § folytán alkalmazandó általános szabályok nem zárják ki. A hiánypótlás lehetőségére a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálását szabályozó Pp. 273. §-ának (4) bekezdése külön is utal. A hiányosnak minősülő felülvizsgálati kérelem - a Pp. 272. § (2) bekezdésében foglalt megváltoztatási tilalom betartása mellett - a Pp. 95. § (2) bekezdése alapján pontosítható, kiegészíthető, ha a felülvizsgálati kérelem alapvetően megfelel ugyan a Pp. 270. §-ban foglalt feltételeknek, de az érdemi elbíráláshoz szükséges valamennyi adat nem áll rendelkezésre. A hiányok pótlására biztosított határidő bírói határidő, amely a Pp. 104. § (1) bekezdése alapján meghosszabbítható, és e határidő túllépése esetén a Pp. 95. § (2) bekezdésében foglalt jogkövetkezmény, a kérelem elutasítása csak akkor alkalmazható, ha a jogkövetkezmény bíróság általi alkalmazásáig, azaz a határozat meghozataláig a fél a hiányokat nem pótolja, és a kérelem a hiányos tartalma szerint sem bírálható el.
Az alperes a hiánypótlásra biztosított határidő meghosszabbítását kérte, ezt követően a hiányokat pótolta, ezért az egyesbíró az előzetes vizsgálatkor hozott határozatában a Pp. 95. § (2) bekezdése szerinti jogkövetkezményt már nem alkalmazhatta. A fenti okokból a tanácsban eljáró Legfelsőbb Bíróság sem alkalmazhatta az elutasítás jogkövetkezményét. [Pp. 274. § (7) bekezdés]
A Legfelsőbb Bíróságnak mint felülvizsgálati bíróságnak az egyesbíró által a Pp. 270. § (2) bekezdés b) pont ba) alpontja alapján elrendelt felülvizsgálati eljárásban a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontjának értelmezésével kellett állást foglalnia abban az elvi kérdésben, hogy mi minősül sorozatjellegű kiadványok esetében árunak. Kártyacsomagokra bontott gyűjtemények értékesítésénél az áru a teljes gyűjtemény, amelynek gyűjtése érdekében rendeli meg a fogyasztó az első kártyacsomagot a részvételi szelvény visszaküldésével. Az egyes kártyacsomag csak akkor lenne árunak tekinthető, ha annak önálló hasznosítása a gyűjtés szempontjából nem lenne korlátozott. Ha az egyes kártyacsomagok nem tematikus sorrendben kerülnek megküldésre, hanem különböző témákból válogatottan kerülnek összeállításra, ez arra ösztönzi a fogyasztót, hogy minél tovább folytassa a gyűjtést, és az esetleges lemondás jogával minél később éljen.
A Tpvt. 8. § (1) bekezdése általánosságban tilalmazza a fogyasztók megtévesztését. A megtévesztő magatartásokat a Tpvt. 8. § (2) bekezdése sorolja fel, azonban ez a felsorolás nem taxatív, a megtévesztés más magatartással is megvalósítható. A fogyasztók megtévesztése megvalósítható akként is, hogy az árut forgalomba hozó személy vagy szervezet az áru valamely lényeges tulajdonságát elhallgatja, ezáltal hiányos tájékoztatást ad. A perbeli esetben az áru lényeges tulajdonságának minősült a gyűjtemény egészének, azaz a kártyacsomagok várható számának meghatározása. Ennek ismeretében mérhette volna fel a fogyasztó a gyűjtés várható időtartamát és annak költségvonzatát. Ezt a lényes ismérvet a felperes a reklámanyagaiban elhallgatta, ezért a magatartásával a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontját megsértette.
Mindezek alapján a másodfokú bíróság tévesen foglalt állást az áru fogalmának e sajátos esetre vonatkozó meghatározása körében és a Tpvt. 8. § (2) bekezdés a) pontja szerint a fogyasztói megtévesztéssel megvalósult jogsértés tekintetében is, ezért a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Kfv. X. 39.924/2002. sz.)